Jorge Blanco
Ez a reggel is úgy kezdődött mint a többi. A madár csicsergések helyett az ébresztő órámra keltem. Kinyitottam a szemem körbe néztem a szobába de valami nem stimmelt ugyanis hiányzott valami a szobából vagyis inkább valaki, és ez a valaki az Tini volt. Tini már 4 éve a barátnőm és elképesztően szeretem. Amúgy had mutatkozzak be, Jorge Blanco vagyok 24 éves Mexikói származású . Gondolom ismerős a név mivel egy nagyon híres sorozatban játszottam eddig mint egyik főszereplő a Csacska Angyal-ban. (Szerzői m.: Ki nézte régebben a sorozatot? Én személy szerint imádtam és benne volt Mirta vagyis Olga mint Beba Torres) de sajnos a sorozatnak vége lett és most itt vagyok Los Angeles-ben hogy szóló karrierbe kezdjek. Tini sajnos nem színészkedik és nem is énekel pedig nyugodtan foglalkozhatna ezekkel mert művészeti suliba járt ahova csak olyanokat vettek fel akik igazán tehetségesek és el is végezte. De nem ezzel foglalkozik, hanem Stylist és modell. Térjünk is vissza inkább a jelenbe mert fel kéne kelnem. Így is tettem ki keltem az ágyból majd a fürdőbe vánszorogtam, rendbe raktam magam és lementem a konyhába ahol az én gyönyörűségem éppen háttal állt nekem és főzött. Mögé osontam majd átkaroltam a derekát ennek az lett az eredménye hogy megijedt.
-Jó reggelt!-nevettem
-Neked is!-kacagott ő is.
-Mi lesz a reggeli?-engedtem el majd le ültem az asztalhoz.
-Palacsinta, nem sokára kész is lesz!-pár perc elteltével tényleg kész lett. Megreggelizünk és elindultunk a Studióba, Tini is jön velem mert mit csináljon otthon egyedül?
@JorgeBlancog: Életem <333 @TiniStoessel
@JorgeBlancog: #Swag vagyok, de nagyon :D
@TiniStoessel: Na hova megyünk? Jó kérdés, én se tudom :D
@TiniStoessel: Azért azt be kell vallani hogy profi fotós vagyok! :D <3333 @JorgeBlancog
@TiniStoessel: <333 Imádlak! <333 @JorgeBlancog
JorgeBlancog: Én jobban imádlak <33 @TiniStoessel
A Studióba 7 dalt vettünk fel ami egy kicsit azért fárasztó volt, ezután elmentünk Tini fotózására. Amíg megcsinálták a haját meg a sminkét addig én telóztam. Tiniről csodás képek készültek nagyon gyönyörű. A fotózás után haza mentünk és áthívtunk két nagyon jó barátunkat, Rugget és Candet. Rugget már óvodás korom óta ismerem és azóta a legjobb barátom Cande az Rugge barátnője elnézést menyasszonya, megkérte a kezét a bolond meg Candi az Tini legjobb barátnője.
-Mikor jönnek a srácok?-kérdeztem
-Másfél óra kb. miért?
-Hát mert......-mentem oda hozzá és megcsókoltam, majd benyúltam a pólója alá és elkezdtem simogatni a hátát amitől libabőrős lett. Pár perc után le téptem róla a felsőt majd ő is rólam innentől nem részletezem.
Már nagyon benne voltunk a dolgokban amikor csöngettek.
-Ó hogy üssem szét a fejüket!-szálltam ki az ágyból majd felöltöztem és kinyitottam az ajtót, viszont rohadtul nem Ruggeroék álltak az ajtóban de még mennyire nem. A SZÜLEIM álltak az ajtóban.
-Sziasztok!-köszöntem nekik.
-Szia!-öleltek meg!-Zavarunk?
-Hát..ö...nem dehogy is!
-Ez nem volt nagyon biztató. Meg zavartunk valamit?-mosolygott anyukám. Sajnos túl jól ismernek és bele látnak a fejembe.
-Nem, tényleg nem zavartok!
-Tini hol van?-kérdezte apukám.
-Szólok neki!-mentem fel a szobánkba
-Kicsim, le kéne jönnöd! Nem Cande és Rugge jött hanem a szüleim!
-Akkor menjünk!-mosolygott majd le ment.
Na jó nem értem Tinit! Azt hittem ki foga akadni, mondjuk miért is akadt volna ki szereti anyuékat.
Mire leértem anyu és Tini ölelgették egymást. Hála' a jó égnek anyu és apu imádja Tinit.
-Jól van mi csak beugrottunk és megyünk is tovább a szállásunkra. -mondta apu.
-Igen, menjünk is!-helyeselt anyu majd megöleltek minket és ahogy kiléptek az ajtón velük szembe jött Ru és Candi.
-Halihó!-jöttek be.
-Helló!
-Mit csináljunk?-vigyorgott vöröske.
-Nézzünk horrort.-vágott furcsa fejet Rugge.ű
-Jó!-kiáltott boldogan Cande, én is bele mentem Tini volt az aki ellenezte mert eléggé félős de végül meg néztük a Végső állomás 3-at ami rettenet unalmas volt! (Szerzői.M.: 6 évesen láttam először ezt a filmet azóta nagyon félős vagyok.) A srácok hoztak elég sok piát amit be is termeltünk és hát mit ne mondjak volt bajunk, nekem és Ruggenak a lányok nem ittak.
-Nem megyünk el valahova?-karoltam át Tini vállát.
-De aludni!-szedte le a kezem róla, és tényleg így volt sajnos elmentünk aludni előtte még lezuhanyoztunk.
-Kapok valamit?-húztam magamhoz Tinit.
-Igen, egy fogkefét és egy fogkrémet!-nyomta a kezembe és betolt a fürdőbe. Fogat mostam majd vissza mentem a hálóba ahol a szerelmem már aludni próbált, de még nem aludt.
-Most már kapok valamit?
-Igen.-megcsókolt, hozzám bújt és ismét alvással próbálkozott. A kezem "véletlen" rá tévedt a fenekére erre Tini rácsapott a kezemre.
-Fejezd be!-nevetett.
-Véletlen volt.-röhögtem én is.
-Persze!
-Tényleg az volt! Na de jó éjt életem!-pusziltam bele a hajába.
-Jó éjt!-mindketten alvásra hajtottuk fejünket, hamar el is aludtunk.







Imádom! Isteni lett! Nagyon siess a kövivel!🎼😘💖
VálaszTörlésKöszönöm! Sietek! 💕💕💕💕
TörlésImádlaaak!*-*
VálaszTörlésJorge annyira cuki (nem mondtam újat pls 😂😂👌)
Vanda ha nem sietsz megőrülök!😄❤❤❤
Úgyhogy siess művészem!👌😄💖💖
Én is Imádlak! Tênyleg nem mondtál újat! Sietek! Művészem édes vagy de attól olyab messze vagyok mint mi Jorgetóp😂😂💜💜💜💜
TörlésNagyon jó lett!!:D Jorge meg.......tudod!:'D Imádtam! Nagyon siess!:)
VálaszTörlésKöszönöm! Tudom😂😏 sietek!💜💜💜
TörlésNa ez baromijoooo 😘😘kérlek ne várass sokáig a folytatással...mert .nemhiszem h sokáig kibírnam😞
VálaszTörlésSiesss!💞💞💞💞😁
Életem! 💋💋 Köszönöm! Amint tudom hozom! 💖💖💖
TörlésImádom^-^ Nagyon siess, wá♡♡
VálaszTörlésÖrülök! Sietek!💜💜
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNagyszerű lett*--*
VálaszTörlésImádtam❤❤
Ahw, volt Jortini lovacskaa😂😂😂✊❤
Nagyon siess😊
Köszönöm! Sietek! Pont én lennék az aki kihadja?😂😂💜💜💜
Törlés